2003. július 18.

Ma ezen a folyosón forgatunk, csak meg kell várni a sötétedést, meg a szereplőket. Természetesen most is itt lesz a hét kalandor, de ha minden híresztelés igaz, ma megint valamilyen különleges személlyel lesz találkájuk. Hát, ha erre a szőrös fokhagymaformájú sisakkal fedett pizsamás alakra gondolt a pletyka terjesztője, valóban illik rá a jelző, de a modorán még lenne mit csiszolni. Viszont az, hogy néhányszor a vezérek orrára csapta az ajtót, még jól is jött elalvás ellen.


Lehet, hogy a korom miatt - és itt nem a fáklyák velejárójára gondoltam, habár az is közrejátszhatott - de ez a hajnali forgatás nem nekem való. Utolsó erőmmel körbenéztem: Huba a fegyverével játszik, a mikrofonos ülve dolgozik, ez már tényleg a vég. - Anonymus

2003. július 17.

Ma egy egészen fura helyen kezdtünk dolgozni. Azt hogy valóban jó helyen vagyok, csak az étkezőkocsik jelenlétéből tudtam biztosan. Egy kívülről meghatározhatatlan formájú és feladatú épületbe léptem be, mindenre elszánva, és hirtelen a trónteremben találtam magam. Két ismerős alakkal is találkoztam, de ők csak szótlanul álltak tovább az ajtóban. A fenség meg folyton diskurált és iszogatott. Nem esett jól, hogy átnéznek rajtam, sőt néha úgy éreztem, szinte gúnyolódnak velem.


Meghúzódtam az egyik sarokban, mint egy árnyék, de egész nap hozzám se szóltak. Talán nem tudták a nevemet, vagy az arcom nem volt ismerős? - Anonymus




2003. július 16.

Másnap a vezérek visszalopództak a díszletbe. Tetszett nekik a berendezés otthonossága, és most, hogy úgy érezték, egyedül vannak, zavartalanul engedték át magukat a felfedezés örömeinek. Zenészek híján ők kezdtek énekelni. Ez valami házavató szertartás lehetett, régi magyar szokás szerint. Mágikus kézjelek, néha érthetetlen szavak hadarása, révült tánc érzését keltő testmozdulatok hosszú sora, csak úgy porzott az egész építmény. Az esemény lendületét csak az időközben előkerült stáb miatti kényszerpihenők szakították meg.

Ha erre nem reagálnak az ősi szellemek, akkor semmire! Aztán kaptak is égi áldást rendesen. - Anonymus




2003. július 15.

A két vizes nap után hőseink újra száraz talajt érezhettek a talpuk alatt. Ez nagy öröm volt számukra, de ebben nem mindenki akart velük osztozni. Újra a már jól ismert fogadóban szállhattak meg, de a zenészek valahogy megint más ritmusra jártak. Õk nem voltak valami vidámak, sőt a dallam és így az énekes is maga volt a fájdalom. Úgy látszik, nem csak a magyarok vigadnak sírva. - Anonymus