Valami honfoglalás
A hét vezér már készen áll a Magyar vándor forgatására

Mai Nap, 2003-04-09 20:22:47

 

Honfoglalásra készen áll a hét vezér, nyár elején végre kezdetét veszi A magyar vándor című film forgatása. Herendi Gábor - a Valami Amerika rendezője - régi álma válhat valóra, több mint egy éve dolgoznak a kosztümös produkció előkészületein. Ha minden jól alakul, még az epizódszerepekben is sztárokat láthatunk.

Gesztesi Károly hamarosan Amerikába utazik, de már levették a méreteit, így semmi akadálya, hogy nyáron magára öltse Álmos vezér ruháját. Gyuriska János lesz Előd, Greifenstein János Ond, Seres Zoltánnak pedig Kond szerepe jutott. Szabó Győzőben Tast tisztelhetjük, míg Hubát Szervét Tibor alakítja majd. Hajdú "Steve" Töhötöm gúnyájába bújhat bele.

- Reklámfilm-forgatás közben jutott eszembe, hogy milyen jópofa lenne néhány szerethető figurával végigrohanni a magyar történelmen. Görbe tükröt tartunk az események elé - mondta Herendi Gábor, aki első játékfilmjével, a Valami Amerikával közel félmillió nézőt csábított a mozikba.

A hét vezéren kívül a hölgyszakasz is erős: eddig Básti Juli, Bánsági Ildikó, Hegyi Barbara és Oroszlán Szonja mondott igent, de szóba került további nagy nevek szerződtetése is. A törzsfőket jelenleg lovagolni tanítják, mivel kiderült, hogy Hajdú Steve-en és Seres Zoltánon kívül a többiek hadilábon állnak a lovaglással.

- Nagyon látványos, kosztümös film lesz A magyar vándor, mégis abban reménykedem, hogy 320-330 millió forintból elkészülhet a produkció - mesélte Herendi Gábor.

Kordos Szabolcs