Érdemes a csillagokat álmodni

Interjúalany: Herendi Gábor
Mozinet, 2003. március 3.

Délelőtti zötykölődés a BKV járatain, irány a Hűvösvölgyi út, a Skyfilm irodája. Mivel a megbeszéltnél kicsit korábban érkeztem, csak némi időhúzó, alibikör után csöngettem be. Az alany még nem volt bent, úgyhogy eltölthettem néhány percet az irodájában jó néhány díj társaságában, egy fogorvosi diploma alatt. Körülnéztem. Nem ilyennek képzeltem a tavalyi legnagyobb mozisiker rendezőjének az irodáját. Kicsit fennhéjázóbb, magamutogatóbb díszletet vártam, ez viszont művelt szerénységről tanúskodott. Sok időm nem volt a felderítésre, mert már meg is érkezett Herendi Gábor és jó kedéllyel fogadott. Némi titkárnői emberrablás után neki is láthattunk az interjúnak.

Az egyetemi évek alatt kezdte a filmezést. Mi volt az eredeti indíttatás, amiért először kamerát fogott a kezébe?

Igazából mindig nagyon szerettem a mozit, a filmeket. Mikor én oda kerültem, akkor úgy lehetett filmes főiskolára, filmrendező szakra menni, hogy az ember mint másoddiplomát végezte. Ezért kellett nekem egy első diploma és a szüleim borzasztóan szerették volna, hogyha az általuk is nagyon ajánlott és szeretett fogorvosi pályát választom. Azt szerettem volna, hogy így is meg legyenek elégedve és nekem is legyen egy diplomám. Úgyhogy ezért végeztem el a fogorvosi egyetemet, és a terv az volt, hogy majd ezzel a diplomával megpróbálom a rendezői szakot. Hogy ez mégse így lett, annak két oka is van: az egyik az, hogy jelentkeztem, de nem vettek föl. A másik, hogy az egyetemi évek alatt megszerettem a fogorvoslást és aztán elkezdtem dolgozni, mint fogorvos. Nagyon szerettem csinálni. Az egyetemen oktatói státuszban voltam. Taníthattam. Az az egyetlen dolog, ami a mai napig is hiányzik. De az ördög nem aludt el és előtört belőlem a vágy, hogy mégis csak filmezéssel akarok foglalkozni. Így aztán egyetem, vagy főiskola nélkül egyedül, autodidakta módon próbáltam ezt elsajátítani. Később a reklámszakma felé sodródtam, ott volt leginkább akkor lehetőség filmezéssel foglalkozni.

Az első években, hogy zajlott ez az egyetemi filmezés?

Az egyetemi társaimmal készítettük a filmeket. Ők voltak a színészek, én írtam a forgatókönyvet, én voltam a rendező. Ezek a kis mozik a mi életünkről szóltak. Az egyetemen volt egy úgynevezett fogorvos-délután, ahol az oktatók és a hallgatók együtt buliztak. Az oktatók is készültek, meg a hallgatók is készültek valami meglepetéssel a társaságnak. Itt már hagyomány volt, mikor én beszálltam, hogy minden évben készül egy film, ami az oktatókat egy görbe tükörbe állítja. Én csináltam egyet harmadévben, ami egy egész komoly, húszperces film lett és nagy sikere lett. Onnantól kezdve minden évben készült egy és ezek már eseményszámba mentek. Mindenki várta az új filmet.

Büszke rá, hogy reklámfilmes?

Mindenre büszke vagyok. Büszke vagyok arra is, hogy játékfilmet is tudtam csinálni. Semmilyen szinten nem szégyellem, hogy reklámfilmeket csinálok, mert nagyon szeretem és azt gondolom, hogy ez az egyik legnehezebb műfaj. Borzasztóan nehéz dramaturgiát építeni, színészt vezetni és mindezt másodpercekben, átgondolva. Az egyik legjobb iskolának tartom. Minden filmes technikát ki tudok próbálni, rengeteget dolgozok 35-ös filmre. Ezeket pótolhatatlan dolognak tartom. Ha csak játékfilmet csinálnék és három-négy évente jutnék oda, hogy egyáltalán kamera közelébe kerüljek, azt gondolom, hogy messze nem lenne ilyen rutinom, mint ami most van.

Mit gondol, a "nagynevű" játékfilmrendezők lenézik a reklám- és videoklipprendezőket?

Volt ilyen és lehet, hogy még most is van. Kicsit benne van a levegőben, de egyre inkább belátják azt, hogy ez egy nehéz műfaj és lehet nívósan csinálni. Biztos az irigység is benne van egy kicsit, hiszen anyagilag ez a legjobban fizető dolog. Valószínűleg sokkal többen lennénk, hogyha a piac elbírná. Elég nehéz bekerülni erre a területre, pont azért, mert anyagilag nagy fajsúlyú munkák vannak és a reklámügynökségek és a megrendelők biztosra szeretnének menni. Döntő többségében még mindig ugyanazok készítik a legtöbb reklámfilmet, mint akik ezt 1990 környékén elkezdték.

A Valami Amerika nagy közönségsiker volt, a filmszemlén viszont semmilyen díjat nem kapott. Irigy a szakma?

Nem. Ez teljesen normális. Ez a film nem egy szemlefilm. A világon mindenhol a filmfesztiválok és szemlék, azok inkább a művészfilmeknek adnak lehetőséget. Az ilyen típusú filmeket úgyis honorálja a közönség, a művészfilmek sohasem olyan nézett filmek, mert sokkal inkább rétegfilmek. Úgy alakult ki, hogy a szakma ezeket a filmeket a jutalmazza a fesztiválokon.

A film alapján nekem úgy tűnik, hogy a család fontos a maga számára. Ez így van?

A család nagyon fontos. Igen. A filmben is érezhető a három fiúnak az összetartozása és a gyökerei. Bár mind a három nagyon más karakter, és pont ebből komoly feszültségek is vannak köztük, azért ha baj van és ha megszólal a vészcsengő, ugranak és segítenek egymásnak. Azt gondolom, hogy a család egy nagyon fontos összetartó erő. Nekem fontos.

Mennyire összeegyeztethető a munka és a család?

Nagyon nehezen. Pláne így, hogy két pici gyerekem van. A családom toleranciáját igényli a dolog, mert tényleg rengeteget dolgozom, nagyon elfoglalt vagyok. Most élvezem a sikert, kicsit ki is használom, most repül a szekér és butaság lenne erről lemaradni. Valahol ezt ők is megértik. Ez most egy ilyen időszak, biztos majd lesz csendesebb időszak is, amikor majd kicsit jobban ki tudjuk élvezni egymást. Addig is megpróbálok lehetőség szerint sokat együtt lenni velük.

Kanyarodjunk vissza a filmekhez! Hogy áll a Magyar vándor?

A forgatókönyv kész teljesen. Most megpróbálok kicsit produceri minőségben pénzt szerezni rá. Eddig nem nagyon sikerült. Szponzori vonalon nem indultam el, azt most fogom megtenni. Gyakorlatilag nincs fórum, nincs lehetőség, ahova lehetne pénzért fordulni. Bár ezt senki nem hiszi el, mindenki azt hiszi, hogy a Valami Amerika után a lábaim előtt hever a világ, de ez nem így van. Senki nem kopogott az ajtómon, hogy "Gábor itt van egy halom pénz, mert érdemes lenne még egy filmet csinálnod". Úgy látom, ugyanúgy meg kell küzdenem érte, mint a Valami Amerikáért, bár talán annál egy fokkal könnyebb lesz. Remélem lesz pályázat ahonnan tudunk pénzt kapni.

A Valami Amerika veszteséges volt?

Olyan szempontból veszteséges, hogy nem tudta visszahozni a film elkészítésének az árát. Annyit tudott visszahozni, amennyit a magánbefektetők beraktak, tehát senki nem keresett rajta, de nem is veszített rajta. Ez egy nagy tanulság. Már mondták mások is: Magyarországon filmet gyártani nem lehet üzlet. Az állami mecenatúra kihagyhatatlan.

Hollywoodi karrieren gondolkodik?

Inkább azok az álmok. Én azt vallom, hogy érdemes a csillagokat álmodni, de azért reális vagyok és földön járó. Azzal együtt, hogy ez a film nagy tetszést aratott Los Angelesben, valahogy itt a dolog meg is állt. Eladni nem nagyon tudtuk a filmet. Azt tudom mondani, hogy Amerikában a kutyát nem érdekli, hogy mi történik Európában és aztán egészen komolyan nem érdekli, hogy mi történik Magyarországon. Olyan sok pénzbe kerülne az embernek ott láttatnia magát, hogy szinte lehetetlen.

Mi a legnagyobb álma?

Most az van bennem, hogy magamnak is szeretném bebizonyítani, egy kicsit a közönségnek is, egy kicsit a szakmának is, hogy sokfélét tudok csinálni. Én nagyon szerettem a Valami Amerikát, de a követelés ellenére nem szeretnék Valami Amerika 2-t csinálni. Szeretnék más filmeket forgatni. Sok elképzelésem van. Rengeteg minden van a fejemben és remélem lesz időm és lehetőségem ezekét szép sorban megvalósítani.

A történelem érdekli? A Magyar vándorra gondolva.

Igen, de ezt a filmet nem annyira a történelmisége, hanem a vígjátékisága, picit angol humora fogja jellemezni. Bár történelmileg hű, de a valóságtól egy kicsit elemelt. A hét vezér kalandjairól szól, akik a filmben eljutnak a jelenig. Így érezhető, hogy cselekményében lesz hű a történelemhez.

Mikorra lát reális esélyt rá, hogy a film elkészüljön?

Nagyon szeretném idén nyáron leforgatni. Csak azon múlik, hogy sikerül-e legalább annyi pénzt összeszedni, hogy le tudjam forgatni, mert ha már dobozban van, akkor az utómunkára már egy kicsit könnyebb összeszedni a pénzt.

A végére egy villámkérdés: Melyik a kedvenc filmje?

Kedvenc filmem? Sok van. Pulp Fiction.

És egy elégedett mosollyal meg egy biccentéssel nyugtázza magában, hogy tényleg az a kedvenc. Én megköszöntem az interjút, kérdezgettem még ezt-azt a saját szakállamra, hogy a kíváncsiságom szomját kicsit oltsam. Aztán én is nyugtáztam magamban, hogy jó fej ez a híres rendező, aki nem is viselkedik úgy, mint egy híres rendező, majd összepakoltam magam és a kölcsönös jókívánságok kifejtése után, elindultam Valami Villamos felé.